2012. november 28., szerda

Táskák, szeretettel és érzékekkel megfűszerezve!

Az érzelmi válságból lehet a legjobban építkezni, a kreatív munka által meditatív állapotba tudsz kerülni, igazán alkotni csak érzésből lehet! Ezeket a témaköröket boncolgattuk Bandula Arankával, aki a Pistol Pete táskamárka alapítója. Amikor elmentem a kis lakásműhelyébe, két órán keresztül meg sem említettük a táskákat, egyből a szerelemről, az erős érzelmi töltetekről és az energiák befektetéséről beszélgettünk…hihetetlen, hogy mennyire egy hullámhosszon voltunk! Többek között ezért is imádok blogger lenni, mert a legtöbb ember, akivel találkozok, nagyon fel tud tölteni azáltal, hogy átad nekem egy aprócska részt önmagából, és abból a pozitív érzésből, ami nap, mint nap körülveszi…hiszen az alkotás folyamatában rengeteg szeretet áramlik át bennük.

541644_10150915940037061_664231275_n
534943_10150693662787061_1778432291_n


Azért írtam, hogy az érzelmi válságból lehet a legjobban építkezni, mert Ari akkor kezdett igazán nagy energiával varrni, és hinni az egészben ( pedig már 17 éve kezdte!), amikor egy fiúval nem teljesedett be a szerelmük, és ott maradt egyedül azzal a rengeteg érzelmi töltettel, amit ez az állapot kiváltott. Igazából próbált túllépi ezen, le akarta tenni ezeket az energiákat, de egy este álmában a nagymamája azt mondta neki, hogy inkább varrja ki magából. Eddigi mondataim alapján már gondolhatjátok, hogy Ari útkereső lélek, de higgyétek el, csakis a jó értelemben. Olyan lány, aki folyamatosan fejlődik és egyre tudatosabban jelen van az életében azáltal, hogy tud befelé figyelni…manapság szerintem csak így szabadna létezni, hiszen így lesz lehetőségünk arra, hogy megvalósítsuk önmagunkat!


fot (2)

A Pistol Pete táskákon számomra egyértelműen látszódik, hogy az alkotója mennyire sokszínű, hullámzó és érzéki ember. Alig tudtam kiválogatni a képeket az albumokból, mert szinte mindegyik érzelmi állapotomra találtam egyet. Az is tetszett, hogy Ari készített egy olyan mappát a facebook oldalán, ahol gyűjti a világ összes tájáról érkezett fotókat, merthogy a táskatulajdonosok viszik magukkal a kedvencüket…ezt mondjuk teljesen megértem, nagyon lehet kötődni hozzájuk, hiszen minket tükröznek.

154235_10151082731817061_2091487924_n
310412_10150322523902061_217892037_n

Vicces, de a Pistol Pete táskák szabásminta nélkül készülnek…Ari egyszerűen csak meglát egy anyagot, vagy kettőt, amik összepasszolnak és már varrja is őket, sokszor újrahasznosítással. Ebből adódik, hogy teljesen egyedi elképzeléseket is megvalósít, akár ti is vihettek hozzá textileket, úgyhogy keressétek őt bátran a pistolpetebags@gmail.com címen, anyukátok, vagy barátnőtök rajongana egy ilyen karácsonyi ajándékért:) Mondjuk én magamat is meglepném vele!

fot 
Végezetül pedig csak megjegyezném, hogy a PandArte blog is egy ilyen válságos érzelmi állapotból született…úgyhogy nem kell ezektől félni:)

5 megjegyzés:

  1. jaj, a táskamániás mindenemet, kellett nekem ezt elolvasni:-))

    VálaszTörlés
  2. Sziaa, nagyon szupik ezek a táskák, csak az a gondom hogy gerincferdülésem van (meg már amúgy is sok oldaltáskám van) és már 1 hete kb minden nap keresek magamnak jó hátizsákot. De nem találok!! nem tudnál segíteni? írni valakiről aki szuper hátizsákokat készít vagy csak egy link?:D mindig csak fiúsakat vagy nagyon sportosokat találok, és nem találok megfelelőt..

    VálaszTörlés
  3. Kedves Tami!

    Sajnos ilyen alkotóról nem tudok, pedig az interneten is kerestem...szerintem írj Arankának, mert ő egy nagyon ügyes lány, és lehet, hogy tud Neked segíteni! Ez az email címe: pistolpetebags@gmail.com

    VálaszTörlés
  4. Névtelen15/1/13 15:01

    Ha még aktuális a hátizsákkeresés, Petit Pott készít, nála láttam szépeket, nőieseket. :)
    Orsi

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...