Emlékszem, hogy általános iskolás koromban anyukám beíratott kerámia szakkörre, amit igazából már akkor sem értettem, hiszen nem volt túl sok kézügyességem. Nem tudtam rajzolni, festeni, gyurmázni, egyszóval semmit, ami legalább megalapozná, hogy én egy ilyen helyre járjak. Túl sokáig nem is látogattam ezeket az órákat, mert apró termetem miatt még az izgalomnak számító koronghoz sem engedtek oda, mindenesetre a “csodás” alkotásaimat anyukám azóta is büszkén őrzi. A napokban viszont felfedeztem egy olyan helyet, ahol pont annyi ügyesség szükséges ahhoz, hogy szép kerámiákat készítsek el, amennyivel rendelkezek, ez pedig a “Made By You”.
Az üzlet ötletgazdája, Erdős Ági, a pszichológiát választotta hivatásának, de a szíve mélyén mindig is tudta, hogy szeretne egy olyan helyet létrehozni, ahová ha betér az ember elfelejtheti a gondjait, és egy maradandó élménnyel gazdagodva már vidámabban térhet haza. A “Made By You” viszont nem csak ezzel, hanem önbizalommal is megajándékozza a vendégeit, hiszen a teljesen kezdők is könnyen alkothatnak egyedi kerámiákat.
Gondoltam ezt nekem is ki kell próbálnom, és anyukám közelgő névnapjára festek valami szépet. Nem volt egyszerű kiválasztanom az alapformát, mert rengeteg közül lehet válogatni. A szokásos tányéron és bögrén kívül, sószóró, szappanadagoló, vajtartó, szekrény fogantyú, házszám és sok más várja a lelkes amatőröket. Én most mégis egy érdekes alakú bögre mellett döntöttem, mert tudom, hogy anyu azt minden nap használni fogja a reggeli teázásnál. Ezután nap sárga és barack színt öntöttem a kis palettámra, majd nekiláttam a nagy munkának.
Kiderült, hogy háromszor minimum le kell kenni mindent, ha azt szeretnénk, hogy szép telített színe legyen a végén. A festék egyébként környezet- és bőrbarát, könnyen lemosható, nagy előnye pedig, hogy ha elrontjuk, azonnal le lehet törölni és újra tudjuk kezdeni. Természetesen mintákkal is díszíthetjük a formákat, rengeteg sablon létezik, amiket aztán indigóval átmásolhatunk a kerámiára. Én most inkább ceruzával írtam a bögrémre, amit persze átfestettem, de megnyugtattak, hogy a kiégetés során eltűnik a grafit nyoma. Bónuszként még apró figurákkal, egy katicával és egy lóherével dobtam fel az alkotásomat. A végeredményt csak a jövő héten tudom megmutatni nektek, mivel minimum két nap, mire kiégetik a munkákat.
Órákat el lehet tölteni egyébként ezen a helyen, már csak azért is, mert számos festési technika közül lehet választani. Az én kedvencem a csipkés, a repedezős és a konfettis volt, de bármelyiket szívesen megtanítják ott helyben. Sőt, ezen kívül más kézműves foglalkozásokat is tartanak, mint például a selyemfestés, üvegékszer készítés és tűzzománcozás. A “kemény” munka közben pedig forró teával és finom limonádéval kedveskednek.
Ha ti is szeretnétek kipróbálni magatokat, akkor vegyetek részt a “Made By You kreatív éjszakája” programon, amikor este nyolc órától egészen éjfélig festhetitek kedvetek szerint a kerámiákat. A szervezők forralt borral és nasival is várnak titeket. Erre az eseményre akciós jegyeket vásárolhattok a napideal.hu oldalon.
Nagyon örülök, hogy Ági a testvérével és gyerekkori barátnőjével együtt Bécs után hazánkba is elhozta nekünk a “Made By You”-t, ez ugyanis egy licence üzlet. Úgy érzem, hogy Budapesten is sikerült egy olyan kreatív kuckót kialakítani, ahová jó betérni, ha egyedi, saját készítésű ajándékkal szeretnénk meglepni a szeretteinket, ha kikapcsolódásra vagy feltöltődésre vágyunk, vagy ha bizonyítani szeretnénk magunknak, hogy igenis mi is tudunk “kézműveskedni”.
Szia!Szeretnék gratulálni a blogodhoz! Sokoldalú,érdekes..egyszerűen jó olvasni :-)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm, úgy feltölt, ha ilyen dicséretet kapok:) Remélem sok érdekességgel tudok majd még szolgálni a jövőben!
VálaszTörlésCeramicafe-t ismered? :)
VálaszTörlés