A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar tervezők. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar tervezők. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 13., szerda

Ahol közvetlenül a tervezőtől vásárolhatsz - wonderLAB

Akár ez is lehetne a wonderLAB kreatív alkotóműhely és bolt jelszava, hiszen ezen a helyen a designra nyitott érdeklődök személyesen találkozhatnak a magyar tervezőkkel, akiktől akár közvetlenül is megvásárolhatják a termékeiket. 


 

Erről a boltról és ötletről, na meg a kezdetekről korábban már írtam Nektek, de azóta nagyon fontos és meghatározó dolgok történtek a csapat életében. Először is, az egész wonderLAB elköltözött az Izabella utcából a belvárosba, egy sokkal frekventáltabb helyre, a Veres Pálné utca 3. szám alá. Másodszor pedig a korábbi tíz tervező helyett már harminc magyar alkotó egyedi termékeit vásárolhatjátok meg az üzletben. Nemrég én is benéztem a "laborba" és lefotóztam a kedvenceimet: 


2012. december 15., szombat

Karácsonyi ajándék ötletek-Magyar alkotóktól

Ha lehet, idén még rosszabbul állok, mint tavaly, mármint az ajándékokkal…nem is értem, hogy fordulhatott ez elő…talán annak köszönhető, hogy mint általában mindenkinél, az év vége mindig pörgősre sikerül. Nem nyáron volt sok a munka, hanem most, de ezzel igazából nincs is baj, örülök, hogy van!

kepmas.com_121201_puf_045_ws

A lényeg, hogy még nem vettem és nem is készítettem senkinek semmit, de most összeállítottam egy ajándéklistát, amiből én szívesen válogatnék, és remélem, hogy nektek is segíthetek egy kicsit az ötletelésben…természetesen magyar alkotók munkáit láthatjátok.

2012. szeptember 24., hétfő

Nyüzsi Vásár hangulatjelentés

A szombati napon azt hiszem ismét feltöltődtem egy kis időre! Hihetetlen, mennyi energiát meg tud bennem mozgatni a Nyüzsi Vásár, amit persze leginkább annak köszönhetek, hogy Ti is jól éreztétek magatokat. Annyira felemelő érzés gratulációkat, mosolyokat, ötleteket, pozitív gondolatokat kapni Tőtelek…ilyenkor talál meg az a visszajelzés hogy jó úton haladok a terveimmel!

536095_386203244785477_2047907716_n
539297_386203284785473_1675370471_n
60599_386203968118738_67464034_n

Azért is fontos számomra ez az esemény, mert tulajdonképpen a Nyüzsi egy nagyon fontos kivetítése a lelkemnek és a vágyaimnak, amit a blogomon keresztül is képviselek…szeretem, hogy kreatív emberek vesznek körül, hogy ők is megismerkednek egymással és tapasztalatokat cserélnek, hogy mindannyian egy közös cél érdekében létezünk pár órára, vagyis, hogy mindenki megmutassa mi az ő “ajándéka”, mibe fekteti bele a kreatív energiáit.

2012. június 11., hétfő

PandArte vásár


Kedves Olvasóim!

Szeretnélek meghívni Titeket egy igazán jó hangulatú, nyári vásárra, amit én szervezek:)

A „Nyüzsi vásár” pontosan egy éve fogalmazódott meg a fejemben, amikor elkezdtem a blogomat írni. Az alapötlet az volt, hogy összekapcsoljam azokat a kreatív embereket, akikről írok, és akiknek a munkáját szeretem, azzal a hellyel, ami a legkedvesebb a számomra.
Ez pedig a Tranzit Art Café, ami hamar a törzshelyemmé vált, amikor felköltöztem Budapestre, hiszen különleges, egyedi hangulatának nehéz ellenállni. Szerencsére kiderült, hogy a kávézó tulajdonosa, Egri Orsolya, nagyon nyitott mindenféle dologra, ami értéket képvisel, így tavasszal közösen elhatároztuk, hogy belevágunk, és tartunk egy vásárt a kávézó teraszán! Nagyon izgatottak vagyunk már, alig várjuk, hogy sok-sok olyan ember nyüzsögjön ezen a kis „szigeten”, akiket összeköt egy közös dolog. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...