A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vadjutka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vadjutka. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 11., hétfő

PandArte vásár


Kedves Olvasóim!

Szeretnélek meghívni Titeket egy igazán jó hangulatú, nyári vásárra, amit én szervezek:)

A „Nyüzsi vásár” pontosan egy éve fogalmazódott meg a fejemben, amikor elkezdtem a blogomat írni. Az alapötlet az volt, hogy összekapcsoljam azokat a kreatív embereket, akikről írok, és akiknek a munkáját szeretem, azzal a hellyel, ami a legkedvesebb a számomra.
Ez pedig a Tranzit Art Café, ami hamar a törzshelyemmé vált, amikor felköltöztem Budapestre, hiszen különleges, egyedi hangulatának nehéz ellenállni. Szerencsére kiderült, hogy a kávézó tulajdonosa, Egri Orsolya, nagyon nyitott mindenféle dologra, ami értéket képvisel, így tavasszal közösen elhatároztuk, hogy belevágunk, és tartunk egy vásárt a kávézó teraszán! Nagyon izgatottak vagyunk már, alig várjuk, hogy sok-sok olyan ember nyüzsögjön ezen a kis „szigeten”, akiket összeköt egy közös dolog. 

2011. október 23., vasárnap

Minden lánynak jár egy kis vadjutka!

Wild Judit olyan mint az ékszerei, bohókás, életvidám, sokszínű és művészi. Ezt volt szerencsém egészen közelről megtapasztalni, amikor együtt fotóztak minket a Fashion Guide sajtótájékoztatóján, ahol az ő alkotásaival képviseltem a blogomat. Sokat nevettünk, beszélgettünk és ötleteltünk.

         vadjutka

2011. augusztus 18., csütörtök

Bolt vadászat

A minap a nyakamba vettem a budapesti belvárost, mert már régóta szerettem volna írni nektek olyan boltokról, ahova mindenképp érdemes benézni, ha épp ajándékot kerestek, vagy csak egy kicsit szeretnétek feltöltődni. A voksomat most két kis üzlet mellett tettem le, az egyikben francia és olasz stílusú, vidéki ihletésű tárgyakat vásárolhattok, a másikban pedig magyar kézművesek portékáit tudjátok megcsodálni. Íme bolt vadászatom első két állomása:  

b5 6

2011. július 28., csütörtök

Magyaros design

Pár hete Balatonlellén nyaraltam a barátnőimmel, és pont akkor tartották a városban a “ Magyarok világtalálkozója” rendezvénysorozatot. Sok színes program mellett, természetesen vásár is volt, ahol különböző magyaros termékeket lehetett megcsodálni. Nagyon jó érzés volt látni, hogy milyen sokan tesznek azért, hogy értékeinket, hagyományainkat megőrizzék és a mai világ igényeire átalakítva, továbbadják nekünk. Most ebből én is szeretném egy kicsit kivenni a részemet, úgyhogy bemutatom nektek azt a három ékszerkészítőt, akiknek a munkái számomra a “legmagyarosabbak”, és a legszebbek is egyben.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...