2012. május 11., péntek

Do it yourself!

Tegnap este Angels’ Home Deco eseményt tartottunk az Angels’ Army bázisán. Ennek az estnek a lényege, hogy ötletes lakás kiegészítőket készítünk Varga Judit segítségével. Aki még nem ismerné, ő egy nagyon ügyes dekoratőr és lakberendező, akinek a DIY blogján végig lehet követni, hogy például hogyan kell lámpát készíteni konzerv dobozokból, vagy hogy épp miket lomizott és azokat hogyan alakította át. Amit nagyon szeretek benne, hogy nem a külföldi oldalak képeit teszi ki, hanem bemutat minden folyamatot, lépésről lépésre, a saját ötletei alapján. Most egy picit én is ezt teszem:) Íme a saját készítésű poháralátét és virágos ládika története.

 IMG_4033 IMG_4034
 IMG_4035 IMG_4038

Az első dolog, aminek nekiláttunk, azok a poháralátétek voltak, amiket a saját fotóink díszítettek. Judit hozott fa alapokat, amihez csak simán ki kellett nyomtatni a fényképeket, és 10X10-es méretre zsugorítani őket.
A lépések pedig a következők: először is, be kell kenni decoupage ragasztóval az alapot, majd egy rongyot épphogy bevizezni, és a fénykép hátulját egy picit bedörzsölni vele. Majd a papírdarabot fel kell tenni a ragasztós alapra, lehetőleg úgy, hogy ne kelljen már sokat igazítani rajta, és óvatosan nyomkodni kell, hogy megszabaduljunk a légbuborékoktól! Utána hagyjuk megszáradni.

IMG_4041 IMG_4042
IMG_4043 IMG_4047

A száradás után le kell vágni a felesleges papírdarabokat, majd tetszőleges színű akril festékkel be lehet festeni az alátét hátulját és oldalát. Tegnap tanultam egy új technikát, ami nagyon megtetszett. Hogy ne legyen olyan éles a kontúrvonal, egy szivaccsal szépen be lehet pamacsolni az alátét oldalát, de ehhez úgy kell megfogni, hogy domború alakot formáljon a kezedben. Így elmosódik az alátét és a fénykép találkozási pontja, és sokkal természetesebb hatású lesz.

IMG_4052 IMG_4057
IMG_4067

Végül pedig egy lakkréteget vittünk még fel hátul és elől is, ez szép telítettséget adott a fénykép színeinek, és védi is a poháralátétet. Attól pedig nem kell félni, hogy csak díszként lehet használni ezeket az alkotásokat, Judit már hónapok óta gyűri őket otthon, és kutya bajuk:)
A virágos láda elkészítése még ennél is pofon egyszerűbb! Ehhez nem kell más, mint egy gyümölcsös láda, amit bármelyik piacról be lehet szerezni, amit aztán olyan színűre festesz le, amilyenre csak szeretnél.

IMG_4054 IMG_4053
IMG_4055 IMG_4056

Én most az egyszerű fehéret választottam alapnak, mert fűzöld színű virágot szerettem volna ráfesteni, ugyanis az erkélyemen pont ez a két színű kaspó van kint. Rengeteg féle sablon közül lehet választani, amit szimplán csak rá kell tenni a felületre, és a festékes szivaccsal áttunkolni. Fontos, hogy ezt határozott mozdulatokkal tegyük, hogy ne folyjon szét alatta a festék, és tádáám, már kész is a virágunk:) A végén Judit még két aranyos masnit is kötött nekem a láda füleire, én sajnos nem tudok szépet.

IMG_4060 IMG_4062
IMG_4058

Belül én most nem festettem le a ládát, nekem tetszik, hogy ott megmaradt az alap színe, de akár két különböző árnyalattal is el tudnám képzelni…Judittól kaptam még párat, úgyhogy vár rám még egy kis házi dekor! Már ki is tettem az erkélyemre a remekművet, amibe egyébként nem csak virágokat, hanem bármi mást, újságokat, könyveket, cicát, plédet, kacatokat…stb. bele lehet tenni:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...