Az érzelmi válságból lehet a legjobban építkezni, a kreatív munka által meditatív állapotba tudsz kerülni, igazán alkotni csak érzésből lehet! Ezeket a témaköröket boncolgattuk Bandula Arankával, aki a Pistol Pete táskamárka alapítója. Amikor elmentem a kis lakásműhelyébe, két órán keresztül meg sem említettük a táskákat, egyből a szerelemről, az erős érzelmi töltetekről és az energiák befektetéséről beszélgettünk…hihetetlen, hogy mennyire egy hullámhosszon voltunk! Többek között ezért is imádok blogger lenni, mert a legtöbb ember, akivel találkozok, nagyon fel tud tölteni azáltal, hogy átad nekem egy aprócska részt önmagából, és abból a pozitív érzésből, ami nap, mint nap körülveszi…hiszen az alkotás folyamatában rengeteg szeretet áramlik át bennük.
2012. november 28., szerda
2012. november 25., vasárnap
Napló, ami elgondolkodtat!
Mától megváltozom a tekintetben, hogy…..A legfigyelemreméltóbb ember, akivel ma találkoztam…..Ma bejelentem, hogy…..Ilyen és ehhez hasonló mondatokat lehet befejezni az év 365 napján a Postbookban. Hogy ez miért jó? Egyrészt remekül helyettesíti a tipikus naplót, amibe sokszor azért nem írunk, mert túl hosszadalmas lenne, másrészt pedig egyedi módon tudjuk összefoglalni bennük az egyes napjainkat.
Címkék:
design,
egyedi ajándék,
karácsonyi ajándék ötlet,
napló,
Postbook
2012. november 18., vasárnap
Szerelem, Párizs, Desszert, Sugar! Shop
Horváth Eszter zseniális! Pár éve ő ismertette meg velünk a design cukrászatot, amikor kitalálta és létrehozta Budapesten a Sugar! Shopot. Az Újpest-i üzletet egy belvárosi követte, sorra születtek a sütemények, amiket vagy Tokió vagy épp New York ihletett, nemrég megjelent “Desszertőrült” című könyve, és most áll élete talán legnagyobb feladat előtt…Anya lesz! Ez számomra akkor derült ki, amikor pár napja hivatalos voltam a legújabb, Paris kollekció bemutatójára…vajon mi a sikerének a titka?!
2012. november 11., vasárnap
Design desszertek, amik finomak is!
Mióta a tehetséges emberekkel ennyire intenzíven foglalkozok, észrevettem, hogy az anyaság milyen kreatív energiákat tud megmozgatni a nőkben! Mondjuk azt el sem tudom képzelni, hogy marad idejük a nevelés mellett a hobbijukkal is foglalkozni, de tény, hogy egyszerűen fantasztikus, mikre lesznek képesek. Van, aki olyan dologba kezd bele, amihez köze sem volt a szülés előtt, de van olyan is, aki rég dédelgetett álmát váltja valóra. Kádár Lilla és Gyetvai Judit is anyukák, akik lopott, szabad perceikben a desszertek világában érzik igazán otthon magukat.
Címkék:
baglyos torta,
cupcake,
design,
design desszert,
desszertasztal,
macaron recept,
muffin,
pandás süti,
popcake
2012. november 5., hétfő
Nyerjetek egy kis vidéki hangulatot!
Nemrég írtam nektek Vigvári Juditról, aki gyönyörű lakberendezési tárgyakat készít, vidéki stílusban.
A róla szóló cikkemet, sok-sok képpel itt találjátok, most pedig nyerhettek tőle két darab tányéralátétet a kollekciójából.
A játékszabályok:
- kövessétek Judit facebook oldalát
- a bejegyzés alá írjátok meg, hogy hol ismerkedtem meg Judittal ( segítséget a róla szóló cikkemben találtok)
- osszátok meg a játék lehetőségét
Sorsolás egy hét múlva, november 13-án!
A róla szóló cikkemet, sok-sok képpel itt találjátok, most pedig nyerhettek tőle két darab tányéralátétet a kollekciójából.
A játékszabályok:
- kövessétek Judit facebook oldalát
- a bejegyzés alá írjátok meg, hogy hol ismerkedtem meg Judittal ( segítséget a róla szóló cikkemben találtok)
- osszátok meg a játék lehetőségét
Sorsolás egy hét múlva, november 13-án!
2012. november 3., szombat
Őszi D.I.Y. percek alatt
Nagyon szerettétek Anyukám “tökös” ötletét, amit a szülinapomra kaptam tőle…aki még nem tudná, ő virágkötő, imád alkotni, az évszakváltásoknál pedig szerencsére mindig elkapja a hév:) Emlékszem, rengeteget kirándultunk gyerekkoromban, ahol csak lehetett gyűjtögettük a terméseket, hogy aztán otthon közösen díszítsük fel a lakást.
Azért szeretem a munkáit, mert mindig elrugaszkodik a megszokott dolgoktól, és egyedi stílust ad az alkotásainak. Éppen ezért, megkértem rá, hogy találjon ki Nektek pár őszi asztali dísz ötletet, amit otthon ti is könnyen el tudtok készíteni…és ez nem vicc, tényleg nem kell hozzá túl sok minden, és nagyon hamar hangulatossá varázsolhatjátok a lakást!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)